Hogyan muködik az ECP?
A külső ellenpulzációs pumpa működési elve
A szív teljesítőképességét a szívizomrostok feszessége, a szív előterhelése határozza meg. A szív által kipumpált vér mennyisége a vénás visszaáramlástól függ. A vénás visszaáramlás fokozása ezáltal a szív teljesítményének növekedésével jár.
Ahhoz hogy a szív optimálisan működjön a myocardium (szívizom) vérellátásának megfelelőnek kell lenni. A koszorúerek véráramlásának fő tömege a diasztole (szív elernyedése) idejére esik. Az aortában létrejövő nyomás és volumen változás megnöveli a koszorúerek nyomását és vértérfogatát is, ezzel javítva a myocardium (szívizom) oxigenizációját.
Az alsó végtagokra felhelyezett három mandzsetta pár megfelelő ütemben történő felfújásával a vért a lábakból a szív felé irányítjuk, megnövelve ezzel mind a vénás, mind az artériás visszaáramlást. Az artériás rendszerben a diasztolés nyomás megemelkedését diasztolés augmentációnak nevezzük.
A mandzsetták felfújása a diasztole (szív elernyedése) elején kezdődik a vádlikon, majd 50 ms késleltetés után a térd feletti mandzsetták következnek, újabb 50 ms után pedig a combra felhelyezett mandzsetták fújódnek fel. Ennek eredménye kapcsán következik be a vér visszaáramlása a szív felé. A mandzsetták leengedése együttesen a szisztole (szív összehúzódás) elején történik.
A mandzsetták felfújása az artériás rendszerben a diasztolés augmentáció következtében fokozza a koszorúsér vérátáramlást. A vénás visszaáramlás javítja a szív teljesítményét. Emellett a mandzsetták leengedése is kedvező véráramlási hatással van, mert csökken a perifériás érellenállás, ez pedig tehermentesíti a bal kamrát.
Az előbb részletezett akut hatások mellett a külső ellenpulzációs pumpa használatának hosszú távon is vannak kedvező hatásai a szívre. Kísérletes úton igazolták, hogy a koszorúér kis ereinek száma jelentősen megnövekedik tartós kezelést követően. Az endotélfunkció is javulást mutat, melyet az endotelinszint és a BNP (agyi natriuretikus peptid) vérszintjének csökkenése, illetve a nitrogén monoxid (erős vasodilatator) és a VEGF (angiogenezist fokozó faktor) szintjének növekedése jelez. Emellett a kamrafunkció is kedvező irányban változik.
Az ECP számítógépe elemzi a beteg EKG-ját, és szabályozza a beteg lábszárán, combján és csípőjén felhelyezett mandzsetták egymás utáni felfújását és leeresztését. Minden felfújási ciklus a beteg szívverésének nyugalmi fázisában (diasztoléban) zajlik.
Hogyan muködik az ECP?
Hogyan végezzük a külső ellenpulzációs kezelést?
Az eddigi tapasztalatok alapján a kezelés akkor hatásos, ha 35 kezelést végzünk egy periódusban. Naponta egy kezelést kell végezni, mely egy órán át tart. Ez azt jelenti, hogy heti 5 kezelés szükséges hetente, 7 héten keresztül. Ez a standard kezelési eljárás.
Az előzetesen kivizsgált beteget az kardiológiai asszisztens a vitális paraméterek (fizikális vizsgálat, légzési hangok, perifériás oedema, vérnyomás, pulzus, EKG) meghatározása után felhelyezi a mandzsettákat, majd EKG vezérlet mellett elkezdi a kezelést. Közben folyamatos megfigyelésre van szükség, hogy a beteg állapotát követhessük.
Van még egy másik kezelési lehetőség is, amikor naponta kétszer egy órás kezelést alkalmazunk néhány órás szünettel. Így rövidebb idő alatt lefolyik a kezelés, mégis a 35 napos kezelési stratégia az elfogadott és a javasolt.
Mi történik egy ECP kezelés alatt?
A külső ellenpulzációs pumpa működési elve
A szív teljesítőképességét a szívizomrostok feszessége, a szív előterhelése határozza meg. A szív által kipumpált vér mennyisége a vénás visszaáramlástól függ. A vénás visszaáramlás fokozása ezáltal a szív teljesítményének növekedésével jár.
Ahhoz hogy a szív optimálisan működjön a myocardium (szívizom) vérellátásának megfelelőnek kell lenni. A koszorúerek véráramlásának fő tömege a diasztole (szív elernyedése) idejére esik. Az aortában létrejövő nyomás és volumen változás megnöveli a koszorúerek nyomását és vértérfogatát is, ezzel javítva a myocardium oxigenizációját.
Az alsó végtagokra felhelyezett három mandzsetta pár megfelelő ütemben történő felfújásával a vért a lábakból a szív felé irányítjuk, megnövelve ezzel mind a vénás, mind az artériás visszaáramlást. Az artériás rendszerben a diasztolés nyomás megemelkedését diasztolés augmentációnak nevezzük.
A mandzsetták felfújása a diasztole (szív elernyedése) elején kezdődik a vádlikon, majd 50 ms késleltetés után a térd feletti mandzsetták következnek, újabb 50 ms után pedig a combra felhelyezett mandzsetták fújódnek fel. Ennek eredménye kapcsán következik be a vér visszaáramlása a szív felé. A mandzsetták leengedése együttesen a szisztole (szív összehúzódás) elején történik.
A mandzsetták felfújása az artériás rendszerben a diasztolés augmentáció következtében fokozza a koszorúsér vérátáramlást. A vénás visszaáramlás javítja a szív teljesítményét. Emellett a mandzsetták leengedése is kedvező véráramlási hatással van, mert csökken a perifériás érellenállás, ez pedig tehermentesíti a bal kamrát.
Az előbb részletezett akut hatások mellett a külső ellenpulzációs pumpa használatának hosszú távon is vannak kedvező hatásai a szívre. Kísérletes úton igazolták, hogy a koszorúér kis ereinek száma jelentősen megnövekedik tartós kezelést követően. Az endotélfunkció is javulást mutat, melyet az endotelinszint és a BNP (agyi natriuretikus peptid) vérszintjének csökkenése, illetve a nitrogén monoxid (erős vasodilatator) és a VEGF (angiogenezist fokozó faktor) szintjének növekedése jelez. Emellett a kamrafunkció is kedvező irányban változik.
Az ECP kezelés egyszerű és kényelmes procedúra. A beteg lazít a kényelmesen párnázott matracon, míg egy szakképzett ápoló felhelyezi a vérnyomás-mérésnél használat mandzsettákhoz hasonló légmandzsettákat a lábszárak, a combok, és a csípő izmos területeire. A mandzsettákat tömlők kötik össze az ágyalapban található légnyomásos / vákuum szivattyúval.
A beteg egy erős "ölelést" érez, amely felfelé halad a lábszárak felöl a comb és a csípő irányába. Minden ciklus szinkronizálva van elektronikusan az egyedi szívverésekkel. A beteg lazíthat és beszélgethet a látogatókkal, zenét hallgathat, vagy akár szundíthat az egyórás procedura alatt.